2014. február 10., hétfő

5. nap - Gold Coast Sea World

 2014 Február 10., Hétfő   
    
Kedves Családom és Barátaim!
    
    A mai napra ismét egy élmény park, a Sea World megtekintését  terveztük el. Viszonylag korán elindultunk, mert tudtuk, hogy hosszú napnak nézünk elébe. Sajnos ismét borús reggelre ébredtünk, de ez egyáltalán nem szegte a kedvüket, hiszen itt az óceán miatt nagyon  gyakran  változik az időjárás. Előre feltérképeztük a játékokat és a különböző bemutatókat, így ma is egy hullámvasúttal a JET-RIDERrel kezdtünk. Az adrenalint beindítottuk és már száguldoztunk is előre. Ez nem magas ugyan, de annyi forgás és csavarás van benne, hogy végül annyira élveztük hogy csak a  3. körnél tudtunk leállni. Utána villámgyorsan a STORM  nevű játékra szálltam , ahol egy csónakban  ülve először a levegőben száguldoztunk , majd egy hirtelen mozdulattal  egy alagútban  igazi vízzuhatag várt ránk. Pihenésképpen jöhetett a fóka show, majd  a pingvinek, a ráják, a cápa etetés, és a jegesmedve is szerencsére megmutatta, hogyan kell egy halat ebédre elfogyasztani. Kora délután felültünk a libegőre, így fentről csodáltuk az élménypark  adta lehetőségeket. A kalózok  birodalmát sem kerülhettük el, ahonnan csurom  vizesen sikerült távoznom. A kalózhajókra ülve békésen hánykolódtam, miközben kintről vízi-ágyúkkal támadtak rám. Késő délután vártak ránk a delfinek, majd a jet-ski show, végül pedig a dinoszauruszok világába utaztunk  vissza. Az időjárás végül megadta magát és délutánra a meleg mellé bőven kaptunk a nap sugaraiból  is. Kora este Andi  edzéssel én pedig egy kiadós óceán parti sétával zártam a napot.
    













A storm...



Ezen a kalózhajón meg 3 fiú ripityára lőtte a fejemet...:-)
    



3 megjegyzés:

  1. 20 millió dollárból épült...a mindenit. A maximális sebessége 70km/óra és ez az élvezet mindössze 2,5 percig tart.

    VálaszTörlés
  2. http://seaworld.com.au/

    VálaszTörlés
  3. Gabi fejét jól szétlötték vízzel a kinti srácok:)))), a ride-okat itt sem lehet kihagyni mert hatalmas élmény:), ezt bizonyítja hogy mi egymás után többször is felültünk rá

    VálaszTörlés